Szerzőinknek

Hivatkozási útmutató

  • A Levéltári Közlemények lábjegyzetet használ, azt mondatnak tekinti, amely nagybetűvel kezdődik és ponttal végződik.
  • Az első hivatkozásnál a teljes bibliográfiai tételt adjuk meg (a kiadó feltüntetése nélkül és a sorozatcím zárójelben történő rögzítésével). Ismételt hivatkozásnál egyetlen mű esetében a szerző neve és a kettőspont után az „I. m.”, illetve az oldalszám, több hivatkozott műnél az adott munka címének jellemző részlete, majd pont után az „I. m.” és az oldalszám szerepeljen.
  • Kötetre, illetve periodikára hivatkozás esetén ezek címét kurziváljuk.
  • Tanulmánykötetben megjelent írások esetében a szerző neve és a munka címe után az „In:” jelölés következik, majd a szerző/szerkesztő neve után kurzívval szedve a kötet címe.
  • Folyóiratoknál az évet és a számot adjuk meg.
  • Idézeteket alapvetően kurziválunk, a kihagyást és a saját megjegyzéseket szögletes zárójellel jelöljük.
  • A rövidítések mind a főszövegben, mind a hivatkozásoknál alapvetően kerülendők.
  • Idegen nyelvű művek esetén a magyar nyelvűekkel megegyező módon hivatkozunk, a mű címét nem kell magyarul megadni, a szerzők vezeték- és keresztnevének sorrendjét nem cseréljük fel.
  • Szokatlan írásmódra, vagy az eredetiben szereplő hibás szövegrészre „(sic!)” jelöléssel utalunk.
  • Az évszázadokat arab számmal adjuk meg.
  • Az online hivatkozás esetén a honlap pontos címét és az utolsó letöltés időpontját is megadjuk.
  • Levéltári jelzetek (levéltárak, szekciók/fondfőcsoportok, tételszámok, stb.) esetében az első hivatkozásnál adjuk meg a továbbiakban használt rövidítést.

Példák a hivatkozásokra:

Kovács Zsuzsanna – Mikó Zsuzsanna – Szabó Csaba (szerk.): Erdély – 1000 év öröksége. Budapest, 2020.

Ordasi Ágnes: Társadalom és állam kapcsolata Fiumében a dualizmus korában. A magyar állami hatalomgyakorlás lehetőségei, eszközei és korlátai Fiumében. Budapest, 2023. (Doktori disszertációk a Magyar Nemzeti Levéltárból 4.)

Ordasi Ágnes: I. m. 123.

Ordasi Ágnes: Társadalom és állam. I. m. 123.

Germuska Pál: A Hadtörténelmi Levéltár a Bécsi kapu téren. In: Reisz. T. Csaba (szerk.): A nemzet levéltára. Fejezetek az Országos Levéltár történetéből. Budapest, 2023, 496–505.

Paksy Zoltán: Az egyházpolitikai törvények megszületése a 19. század végén. Levéltári Közlemények, 2022. 233–272.

Jelentés, Nagykanizsa, 1946. január 29. Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (a továbbiakban: HU-MNL-OL) XIX-B-i-j Belügyminisztérium, Közrendészeti Főosztály iratai (a továbbiakban: XIX-B-1-j) 679/1946.

Molnár Cecília Sarolta: Hogyan hivatkozzunk? Nyelv és Tudomány, 2012. április 10. https://www.nyest.hu/hirek/hogyan-hivatkozzunk (utolsó letöltés: 2024. 07. 11.).