Szerzőség
A folyóirathoz benyújtott tanulmányon feltüntetett összes szerzőnek egyet kell értenie abban, hogy a felsorolt szerzők mindegyike a tudományág normái szerint szerzőnek minősül, és hogy nem kerültek kizárásra olyan szerzők, akik szerzőnek tekinthetők. A kapcsolattartó szerzőnek gondoskodnia kell arról, hogy a kéziraton valamennyi társszerző szerepeljen, és hogy valamennyi társszerző látta és jóváhagyta a tanulmány végleges változatát, illetve egyetértett a benyújtással.
Panasz és fellebbezés
Szerkesztői döntés elleni fellebbezést csak akkor veszünk figyelembe, ha az egy adott kéziratra vonatkozik, és bizonyítható, hogy (1) a szerkesztő vagy a bíráló jelentős ténybeli hibát vagy félreértést követett el a kézirat kapcsán, vagy (2) a szerkesztői döntéshozatali folyamat integritása sérült. Kéziratonként és döntési szakaszonként általában csak egy fellebbezést tudunk figyelembe venni.
Kutatási kötelességszegés, adatmegosztás, etikai felügyelet
Ha a folyóirathoz egy szerző, olvasó vagy szakmai bíráló kutatási kötelességszegéssel kapcsolatos vádat nyújt be, a folyóirat mindenek előtt az általa közzétett tartalom integritását tartja szem előtt. A szerkesztőség a COPE útmutatásaival és a megfelelő intézményekkel összhangban vizsgálja ki a vádat. Bármely olyan publikáció, amelyről kiderül, hogy hamis vagy etikátlan kutatást, vagy olyan kutatást tartalmaz, amely sérti a folyóirat szabályzatát, visszavonásra kerülhet, illetve a szerkesztőség helyreigazítást vagy közleményt adhat ki a kérdéses publikáció kapcsán.
Adat- vagy képmanipulációval kapcsolatos vádak kivizsgálásának részeként a szerkesztőség kérheti a szerzők kéziratában vagy publikációjában bemutatott adatokhoz vagy képekhez kapcsolódó nyers adatok megtekintését. A szabálysértési vizsgálat támogatása vagy lefolytatása érdekében előfordulhat, hogy a folyóiratnak harmadik felekkel is meg kell osztania a tanulmánnyal kapcsolatos információkat, beleértve a szakértői értékeléseket is. A folyóirat fenntartja a jogot, hogy a szerző munkáltatóját, finanszírozóját vagy más felelős szervet figyelmeztesse és/vagy bevonja a szabálysértési vizsgálatba, és hogy a vizsgálat támogatásához szükséges információkat megossza.
Plágium
A plágium definíciója "valaki más ötleteinek, szavainak, adatainak vagy más, általa készített anyagainak felhasználása az eredeti szerzőre való hivatkozás nélkül". A plágium minden típusú forrás és médium tekintetében előfordulhat. A plágiumot nem toleráljuk egyetlen publikációnkban sem, és fenntartjuk a jogot, hogy minden beérkezett anyagot megfelelő plágiumellenőrző eszközzel ellenőrizzünk. A plágiumgyanús beadványokat, részben vagy egészben, elutasítjuk. Elvárjuk olvasóinktól, recenzenseinktől és szerkesztőinktől, hogy a plágiumgyanút az illetékes szerkesztővel való kapcsolatfelvétel útján jelezzék.
Az érdekeltségek nyilvánosságra hozatala
A szakértői bírálóknak be kell jelenteniük minden olyan érdekellentétet, amely a bírálati folyamat során felmerül. A bírálók nem nyilváníthatnak véleményt olyan kéziratokról, amelyek kapcsán versenyből, együttműködésből vagy egyéb kapcsolatból eredő összeférhetetlenség áll fenn.
A szerkesztők kötelessége, hogy bejelentsék az esetlegesen fennálló érdekellentéteket, akár az egyes cikkekre, akár a folyóirat szerkesztői pozíciójára vonatkoznak, és ha a helyzet úgy kívánja, visszalépjenek a szerkesztői feladattól. Bárkinek, aki a folyóiratban megjelent vagy elbírálás alatt álló munkával kapcsolatban nem bejelentett, versengő érdekeltséget gyanít, tájékoztatnia kell az illetékes szerkesztőt.
A szakértői értékelés vagy a szerkesztési folyamat során szerzett információkat és gondolatokat bizalmasan kell kezelni, és nem szabad személyes előnyszerzésre felhasználni.
Helyesbítés és tanulmányok visszavonása
Az elfogadott kéziratokon az olyan kisebb módosítások, mint amilyenek a szerkesztés, a tördelés vagy a korrektúra során előfordulnak, elvégezhetők. Tanulmányok visszavonásáról a Levéltári Közlemények a COPE visszavonási irányelveivel (https://publicationethics.org/retraction-guidelines) összhangban dönt. A visszavonás olyan tanulmányok esetén fordulhat elő, amelyek olyan mértékben hibásak, hogy megállapításaik vagy következtetéseik nem tekinthetők megalapozottnak, vagy amelyek jelentős plágiumot vagy életveszélyes tartalmat foglalnak magukban, vagy etikátlan kutatáson alapulnak. A szerkesztők fenntartják a jogot a publikáció visszavonására bármilyen olyan okból, amely visszafordíthatatlanul kikezdi a tanulmány érvényességét vagy integritását.